Biztonság

Mivel két játékos mozog elég gyorsan egy kis helyiségben, elég nagy az esélye annak, hogy futás közben összeütközzenek, vagy az ütővel, illetve a labdával megüssék egymást. Éppen ezért mindkét játékosnak mindig pontosan kell tudnia, hogy ellenfele hol helyezkedik el a pályán. A labdamenet folyamán mindkét játékos felelős a biztonságért, az is, aki éppen készül elütni a labdát, és az is, aki éppen elütötte a labdát. Az utóbbinak bizonyosnak kell lennie afelől, hogy az ütni készülőnek elegendő helye van-e arra, hogy a legrövidebb úton megközelítse a labdát, és hogy lendítsen az ütőjével.

Önnek mint játékosnak akadályozni ellenfelét nemcsak balesetveszélyes, de módfelett sportszerűtlen magatartás is. Mindig tudatában kell lennie annak, hogy ellenfele hol helyezkedik el, ezzel minimalizálható annak az esélye, hogy eltalálja akár az ütővel, akár a labdával. Lehetőség szerint az előkészítés alatt sem szabad elvesztenie az ellenőrzést az ütő mozgása felett, és különösen kerülendő az eltúlzott lezárás. Ha úgy érzi, hogy esetleg megütheti ellenfelét, azonnal meg kell állnia letet kérni (vagyis engedélyt arra, hogya labdamenetet újra játszhassák).

Az egyik legveszélyesebb szituáció akkor áll elő, amikor a játékosnak rá kell fordulnia a labdára ahhoz, hogy visszaüthesse. Ezt nevezik körbefordulásnak. Többnyire akkor fordul elő, amikor például Ön a pálya hátsó sarkában helyezkedik el, a labda pedig az oldalsó és a hátsó falról pattan vissza a pálya közepe felé. Ilyenkor hátrálni kell a pálya közepe felé, hogy legyen helye elütni a labdát, vagyis nem szabad 180 fokos fordulatot téve teste túlsó oldalán visszaütni azt. Ez azért lenne veszélyes, mert fordulás közben nem látja, hogy ellenfele hol van. Az ellenfél pedig nem tudja, melyik irányba akarjuk ütni a labdát, így nem lehet elképzelése arról sem, merre mozduljon el ahhoz, hogy ne őt érje az ütés. Ha ez a helyzet előfordul a pályán, mindenképpen meg kell állni ütés előtt, és letet kérni.